top of page
Fogpótlás

Fogpótlás

A fogpótlásoknak két nagy csoportja van, a kivehető és rögzített fogpótlások. A rögzített fogpótlásoknak különböző fajtái léteznek, melyet minden esetben egyénre szabva a páciens szájüregének és fogazatának állapotától függően választhat a kezelőorvos.


A fogpótlástan a kezelések azon része, melyek a páciensek részben, vagy teljesen hiányos fogazatával foglalkozik. Egy vagy több fogazat elvesztésének tartós következményei vannak. A fogak által biztosított funkciók kisebb vagy nagyobb mértékben csökkennek, károsodnak. Legfontosabb a rágófunkció, melynek zavara nagymértékben hat az élettani funkciókra is.


A fog elvesztése következtében, negatív hatása közvetlenül az alveolusra is kiterjed. Az elvesztett fog területén csontpusztulás augmentáció megy végbe. Mindezek mellett, az elveszett fogak további negatív reakciókat váltanak ki a szájüregben. A hiány mellett a szomszédos fogak helyüket és tengelyállásukat is változtatják, a hiány irányába módosul dőlési szögük, akár el is fordulhatnak tengelyük körül.


A fogpótlásoknak két nagy csoportja van, a kivehető és rögzített fogpótlások. A rögzített fogpótlásoknak különböző fajtái léteznek, melyet minden esetben egyénre szabva a páciens szájüregének és fogazatának állapotától függően választhat a kezelőorvos.

Kapcsolat

Címünk
1064 Budapest, Izabella u. 62-64.
avenuedentalbudapest@gmail.com

Tel: 
+36 1 301 0136
Mob.: 
+36 30 220 3992
Nyitvatartás
Hétfő – Csütörtök:  8:00 – 19:00
Péntek:  8:00 – 12:00   
Szombat – Vasárnap:    Zárva
 
  • Facebook
  • Instagram

© 2025 Avenue Dental. Minden jog fenntartva! | Adatkezelési tájékoztató | Betegjogi tájékoztató

bottom of page